Kezdőlap
Boraink
Borvidék története
Elérhetőségek







Nagygyörgy Zoltán

A HORGOSI BORVIDÉK TÖRTÉNETE

 

A Délalföldi összefüggő homokhátsági szőlővidék, amelynek egy részét Trianon elszakította az anyatesttől: Horgos és a Horgosi-Királyhalom, szegedi telepítésű helységek. A Horgosi-Királyhalom a létét a szegedi korabeli hírneves vállalkozók által végzett homoki szőlőtermesztés kibontakoztatásának köszönheti, tehát ezen borvidék története nagymértékben megegyezik a Horgosi-Királyhalom történetével. A történelmi Magyarország szőlő és bortermelés feltárt történetének eddig ez a terület ködös, vagy fehér foltja volt.

 

 

A HORGOSI BORVIDÉK TÖRTÉNETE

 

 

A horgosi borvidék története nagymértékben megegyezik Horgosi-Királyhalom (lásd: mai Királyhalom) történetével.1

A szőlő és a gabona, az agrártársadalomnak két legfontosabb terméke: azaz a kenyér és a bor, melyeknek a bibliai időktől hangsúlyos szerepük van, mint alapvető tápláléknak.

Levéltárakban levő korabeli dokumentumok igazolják, hogy a Délvidéken már a kelták is foglalkoztak szőlészettel, majd Marcus Aurelius Probus sirmiumi (ma Sremska Mitrovica) születésű római császár (275-től 282-ig uralkodott) a római birodalom Pannonia területére szőlőt telepíttetett2 - így a mai szerémségi Fruskagorára is, Kamancon (mai Kamenica), Karomban (mai Karlóca), Acumincum-ban (mai Szalánkaménben). Slankamenka – az azonos nevű szőlő innen ered, amelyet később a szegediek SZLANKÁNAK vagy MAGYARKÁNAK nevezetek.), stb. A római hatalmat megdöntő Attila (400-453) hunjai is szerették a bort. Így ebben a térségben, a középkorban először jelenik meg a FURMINT és a KADARKA. A népvándorlás utolsó hullámában érkező avarok szintén ismerték és kedvelték a bort. Az avar birodalmat Nagy Károly (742-814) frank király seregei megdöntötték, de a szőlő az újabbnál-újabb nemzetségek alatt is fennmaradt, sőt gyarapodott. A honfoglaló magyarok már szépen díszlő szőlőföldeket találtak, amelyeket birtokba vették a Kárpát-medencében. De Árpád (?-910 k.) magyar fejedelem honfoglalói is magukkal hozták az őshazából a szőlőművelés és a borkészítés ismeretét, melyet a hadjárataik idején a török fajú népektől tanulhattak.3

Miután Szent István (975 k.- 1038) magyar király megalapította államát, és a bencés rend segítségével felvétette népével a kereszténységet, majd földművelésre fogta őket, ekkor az egész országban felvirágzott a szőlőművelés.4

Az alföldi szőlőművelésről és borkészítésről az eddigi előkerült legkorábbi, részben horgosi vonatkozású dokumentum: I. Géza (1040 k.-1077) magyar király 1075-ben kelt adománylevelének átirata, melyben a felsőmagyarországi Garam folyónál alapított Szent Benedek apátságának adományozza, többek között a Tisza jobb felöli horog alakú részén fekvő Horgas halásztanyát (a Kis-Horgosi major melleti Árpád-kori templomrom ennek a maradványa), valamint a Felső-Alpár és Tisza-Kürthöz tartozó szőlődombokat.5 Ekkor a Szeged-környéki népnek már szőlőföldjei voltak a mai Szerémségben, és borkereskedelmet is folytattak.6 Ezután 1241 április derekán a Batu-kán (1205 k.-1255) vezette tatárok betörtek Magyarországra, és súlyos pusztításokat vittek véghez.7 Ekkor pusztult el az Árpád-kori Horgas halásztanya is a templommal.8 A vandál pusztítás egy évig tartott. A mocsarakba, másutt a hegyekbe menekült lakosság visszatérhetett, és a lerombolt kultúrát újraépítette, mialatt szőlőből leginkább KADARKÁT ültetett. Ekkor IV. Béla (1206-1270) lett a második honalapító király, mert az elnéptelenedett Alföldet külföldről behívott kun telepesekkel népesítette be, hogy az ország katonai erejét ezzel is növelje.9 Egy jóval későbbi, 1502-ben kelt birtokjogi oklevél Horgast már, mint kun halászok lakta falut említi.10

Aztán jött a török, és Nándorfehérvár (ma Belgrád) 1521-beli eleste után a szerémségi borok mellett a Szeged környéki homoki borok is mind keresettebbek lettek. 1552-ben a török hódítás elöl a Raška vidékéről menekülő, magukat akkor rašciknak (magyarul rácok – a mai szerbek) nevezett népcsoport tömegesen északra húzódott, és Magyarország befogadta őket. A rácok letelepedésének a vízjárta árterek nem feleltek meg, mert a magasabb fekvésekhez voltak szokva – így a domboldalak szőlőművelését átvették. Azonban az eltelt másfél százados török hódoltság alatt visszaesett a bortermelés. Nem azért, mert a mohamedán vallás tiltja a borfogyasztást, hanem az állandó bizonytalanság, a lakosságot sújtó sarc miatt, és mert százezreket hurcoltak el rabszolgaságba. A népek védettséget keresve behúzódtak a mezővárosokba11 – köztük Szegedre is (Alsóvárosra a kunok telepedtek le, a belvárosi Palánk területére pedig a rácok), - de sokan elmenekültek. Ez alatt az Alföldön hatalmas puszták alakultak ki – többek között a megsemmisült Horgas halászfalu helyén is.

Amikor 1685-ben a törököktől felszabadult a Tisza jobb partja, megkezdődött a földművesek kirajzása az elnéptelenedett területekre, és a pusztákat szorgalmas munkával ismét termőföldekké váltóztatták. 1691-ben Szeged környékén borhiány volt, de 1699-ben már a nép 40-50%-nak volt kisebb nagyobb szőlőbirtoka.12

Ekkor meg a törököt felváltotta a Habsburg-uralom. Ezért 1703-ban kitört a kuruc szabadságharc, minekután a II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) seregében küzdő szegedi rác harcosoknak szőlőterületeket osztottak művelésre. Így a magyar szőlőkultúra a Szeged körüli földeken (högy néven) kezdett újra kibontakozni. Köztük a Tisza Szentpéter puszta déli részén húzódó, a homokhát művelőiről elnevezett Rác-szőlőhegyen (a mai Horgos községtől délkeletre fekvő homokháton, az egykori Vaskapu határőr település körül, illetve a későbbi Budzsáki major körül, és Kis-Gyálán, az 1920 utáni szerb kolonisták lakótelepének a helyén), akárcsak a későbbi, 1800-as évek első felében a szél összehordta, korábban szintén szerb nevet viselő Marinka-szőlőhegyen (a mai Kapros-domb vonulatán).

Később, a török időkben elnéptelenedett megyehatár-puszták birtokjogáért pereskedések kezdődtek, így Bács-Bodrog és Csongrád megyék között is. A királyi kamara ezért 1746-ban a Horgosi-pusztát (mai Királyhalom területe) és a Tisza Szentpéter-pusztát (a mai Horgos területét) eladásra bocsátotta. Ez a két puszta 1751-ben Kárász Miklós (1715-1797) privigyei születésű nemes, szegedi főjegyző és lakos birtokába került, aki ezen évtől a területet elkezdte benépesíteni. Az első lakói a pásztorai és földmukásai voltak, akiket a felépíttetett majorjaiba telepítetett13: a Tisza Szentpéter puszta területén, a Folyó semyéke mellett épült Kárász majorba, vagyis a későbbi Nagy-, utánna Berl-, majd Vermes Károly majorba (ezt a II. világháború után elbontották és ma az Európa autóút keresztül megy a helyén; itt juh- és szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoztak), az egykori Horgas halászfalu mellett épült Kis-Horgosi majorba (ez egykor méntelep és gabonatároló volt), aztán a már említett egykori Vaskapu megye-határőr település helyén épült Budzsáki majorba (ahol szőlészettel és borászattal foglalkoztak). A horgosi pusztán (mai Királyhalom területén) épült Rózsa majorba, melynek melléképületei ma is állnak (szintén szőlő és bortermeléssel foglalkoztak), és a mára elbontott két majorban: a vasúti pálya mellett épült Pörös majorba (ahol juhtenyésztéssel foglalkoztak), és az egykori Szeged-szabadkai országút, vagyis a mai országhatár mellett épült Szelevényi majorban (ahol erdőgazdálkodás és juhtenyésztés folyt).14

Mária Terézia (1717-1780) királynő az 1771. március 11.-ei keltezésű birtokjogi oklevelet azzal a kitétellel adta Kárász Miklósnak, hogy Szeged és Szabadka között Horgost újra kell telepítenie, tekintettel a megye-határőrség és az 1753-ban beindult postakocsi járatára.15  Kárász az új falut az egykori Horgas-tól 3 km-re keletre levő Tisza Szentpéter pusztabirtokán az egykori Vaskaputol nyugatra, felvidéki magyarokkal telepítette be.16 A számonkéréskor Kárász úgy érvelt, hogy az építkezésre itt volt szikföld a vályognak, fa a gerendáknak, nád a tetőnek, és nem csak a Szeged-szabadkai út, hanem a magyarkanizsai út közelébe is került.17

Mivel a puszták ősi gyeptakarójától feltört futóhomokot hordta a szél, II. József (1741-1790) magyar király 1780-ban elrendelte a homoksivatagok beültetését.18 A horgosi-homokpuszta megkötésére a Kárász család erdőket és újabb szőlőültetvényeket telepíttetett. Miután 1875-ben Amerikából átterjedt a filoxéra gyökértetű, és 1880-ban letarolta a magyar szőlővidékeket, a hegyi szőlősgazdák többsége koldusbotra jutott. Az alföldi forró homokon azonban a piciny tetű nem tudott pusztítani, mert a homokkvarc (szilícium dioxid) felsérti a testét, és elpusztul. Ezért 1900 után a Magyarországi szőlők több mint 50%-át az Alföldre telepítették.19 Ez a homoki borkereskedelem felvirágzását jelentette.

1864-ben megépült a horgosi-homokpusztát kettészelő Szeged-szabadkai vasúti pálya, amelyen 1883. október 16-án Szegedről a 113-as vasúti megálló- és őrházig (a mai királyhalmi vasútállomással szemben levő lakott őrház) utazott I. Ferenc József (1830-1916) osztrák-magyar király, majd fiákeren Ásotthalomra ment, hogy felavassa az erdészeti szakiskolát.20 Ezen esemény kapcsán a vasúti megállónak Horgosi-Királyhalom lett a hivatalos neve, még a korabeli Szeged-szabadkai országút nyugati oldala (ma Magyarország területe) a Szegedi-Királyhalom nevet kapta.21 A Horgosi-Királyhalom nevét a II. világháború után, a szerb hatalom Bački Vinigradira, magyarul Bácsszőlősre váltóztatta. A névadók történelmi és földrajzi tájékozatlanságuk folytán helytelenül adták hozzá a Bács elemet, a település Trianon előtt ugyanis Csongrád vármegye része volt.22

A Kárász család idővel nem tartotta eléggé jövedelmezőnek horgosi-homokpuszta birtokát, ezért 1890-ben a mintegy 3000 kataszteri hold kiterjedésű területét a Horgosi-Királyhalom vasúti pálya mentén eladta. E közben Magyar Földművelésügyi Minisztérium viszont szőlőrekonstrukciós folyamatokat tervezett. Egy előrelátó szakember, Heinrich József (1848- ?) kiskunfélegyházi születésű borászati vándortanár sugallatára Ormódy Béla (1831-1917) miskolci születésű szegedi nagykereskedő és bankár, az osztrák földhivatal segítségével megvette, és nyomban kiparcellázta szőlőnek, a Szegedi-Alsótanyákra az 1860-tól a Szeged-Alsóvárosról kirajzott kisparasztjainak. Ormódy kortársai őrültségnek tekintették a vállalkozást, s azt hitték, belebukik. Ormódy a horgosi-homkpusztát 60 forintjával parcellázta fel, úgyhogy vételkor a vevőknek csak 5 forint készpénzt kellett fizetniük, a fennmaradt összeget pedig később törleszthették az esztendő során. 1900-ban a koronarendszer életbelépését követőn a kisparaszt tulajdonába került föld értéke már átlag 800 koronára emelkedett. Ormódy a homokpuszta leghitványabb részén, mintegy 200 kataszteri holdon mintaszőlészetet létesített, ahol Heinrich József tanár vezette a szőlőtelepítést. Karók alkalmazásával a szőlőművelés fejlettebbé vált. 1891. június végén Miklós Gyula (1832-1894) királyi tanácsos, borászati kormánybiztos is felkereste a Horgosi-Királyhalmon a Szeged Vidéki Szőlőtermelők Egyletét, és lelkes beszéddel biztatta a népet a szőlőtermelésre. Évről-évre újabbnál újabb homokterületek kerültek kiparcellázásra és eladásra. 1892-ben a Szelevényi pusztán 532 kataszteri hold, aztán a mai Magyarországra eső Kárász-erdőnél 100 kataszteri hold, Rókabögyösön 100 kataszteri hold, stb. – de már 150 forintot kértek holdjáért. 1893-ban már megkétszereződött az Ormódy által beültetett és kezelt minta-szőlőtelep területe, melynek csaknem a fele csemegeszőlő, főleg CHASSELAS volt. Ekkor már két szakember vezette a szőlőtelepítést: Heinrich József Szegedről a Horgosi-Királyhalomra tette át a székhelyét, és tavasztól késő őszig ott lakott saját, négy évvel korábban ültetett 11/400 holdnyi szőlőbirtokán, amelyen 1894-ben 32,40 métermázsa csemegeszőlő termett és borszőlőböl 7269 liter színmust. (A leszármazottai jelenleg is a Heinrich-villában élnek, és az ősi birtokon gazdálkodnak).23 Heinrich tanár 147 fajta csemege- és 20 fajta borszőlőt tartott nyilván.24 A legelterjedtebb borszőlőfajta volt a SZLANKA (lásd: népi nyelven MAGYARKA), színváltozatai szerint: PIROS MAGYARKA, SÁRGA MAGYARKA, ZÖLD MAGYARKA. Piros borszőlő a balkáni eredetű KADARKA, és a szintén bornak való DINKA három változata: BOGDÁNDINKA, KÖVIDINKA (Kőszentmártonból idetelepített fajta), és RÚZSADINKA. A csemegeszőlő-fajták közül régi és igen finom szőlő a KECSKECSÖCSŰ, valamint a kerek, nagy szemű TÖKSZŐLŐ. Kipusztulóban levő, finom csemegeszőlő a KORAI GÓHÉR és a FEHÉR GÓHÉR. A csemegeszőlők zöme CHASSELAS volt Korszerűbb szőlőfajták voltak a rizling fajtái: VADRIZLING, FEKETE RIZLING és VELTELINI. Ezekhez társult még a DELAWARE, az EZERJÓ és a MUSKOTÁLY. Silányabb feketeszőlők az OTHELLO és az IZABELLA, stb. A munkálatok irányítására Heinrich tanár mellé leszerződtették Zauner Richárd (1845-1939) pozsonyszentgyörgyi születésű szakembert, aki a klosterneuburgi Szőlészeti Akadémián szerzett képesítést, majd a Budafoki Állami Borpincénél dolgozott. Onnan jött Szegedre, innen pedig a Horgosi-Királyhalomra. Az esztendő nagyobb részét ő is a Horgosi-Királyhalmon töltötte. Az ő érdeme, hogy ezen a vidéken meghonosodott az OLASZRIZLING, a PIROSVELTELÍNI és a KÖVIDINKA. Rendületlen kísérletezéseit Ormódyék drágállották, ezért a székhelyét áttette a Szentkút pusztai Petőfi szállás szőlőtelepére.25 Zauner Richárd helyét Szobonya Bertalan (1853-1941) nagykátai születésű, nyugalmazott iskolaigazgató és tanár vette át. (A Szobonya család 1218-ban nagyendrődi és fődémesi nemesi címet kapott. Gróf Szécsényi Ferenc földművelési miniszter megbízásából felépítette Adán a földműves iskolát, melynek alapkövét 1884 május 19-én tették le.) 1894-ben 37/800 kataszteri hold homokot vett a Horgosi-Királyhalmon, és 1897-ben már a jelenleg is meglévő villájában lakott. (Az ősi birtok homokján gyökeret eresztett leszármazottjai ma is ott gazdálkodnak.)26

Ormódy az osztrák földhivatal finanszírozásával 1895-ig 2483 kataszteri hold királyhalmi birtokából 823 kataszteri holdat parcellázott ki szőlőnek.27 Az itt termelt csemegeszőlőt és bort Budapestere szállították, de Bécsen keresztül eljutott a monarchia más helyeire is. A CHASSELAS csemegeszőlő 4 kilós fűzfavessző kosarakba való csomagolásához Dél-Tirolból, Meran vidékéről szerződtettek lányokat.28 1896 nyarán, Budapesten a millenniumi kiállításon az ország szőlészetének és borászatának külön csarnokot emeltek. A 850 borkiállítói között a homokvidék termelői is képviseltették magukat. Megalakult a Királyhalmi Hegyközség Szervezete, mely 1904. június 28-án megtartott közgyűlésén meghozta rendtartását. Ebben az évben a Királyhalmi Hegyközség a vasút mentén jobbról és balról elterülő 517/1400 kateszteri hold szőlőtelep 32 birtokosai között oszlott meg, többek között: Tóth Henrik 30, dr. Rombay Zsigmond 22/800, Szarvady Lajos 15, dr. Demidor Imre 11/400, Lasztovicza József 7/800 kataszteri hold homokbirtokkal rendelkeztek.29 Később az innen tovavándorolt vállalkozó szellemű, törhetetlen munkakedvű kisparasztok érdeme, hogy a korszerű kisparaszti szőlőkultúra kibontakozott a szabadkai, a halasi, a pusztamérgesi, az üllési, a soltvadkerti, stb. határban. A századfordulón, aki csak tehette szőlőt ültetett. Ekkoriban a fiatalabb szőlőültetvényeket Budárnak nevezték el,30 így a horgosi vasútállomás északi részén húzódó, szél alakította hullámzó homokhátakat is (első-, második-, harmadik- szőlőhegy). A Horgosi-Királyhalmon Ladány Nándor és fia, majd Jean K. Hinkel, később Müller Ádám pezsgőgyárat és borpincét létesített. 1920-tól 1927-ig itt dolgozott könyvelőként Majtényi Mihály (1901-1974) nagybecskereki születésű író. A pezsgőgyár épületeinek egy része lakóháznak átalakítva ma is áll.

1920 után (Trianon) Horgos és a Horgosi-Királyhalom a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláviához került. Ezzel bezárut a szőlészek és borászok piaca a nyugat felé, és Jugoszlávia volt tagköztársaságaiba, Horvátországba és Szlovéniába helyeződött át. A Horgoson lakó Vass Jenő (1897-?) és Vass Andor (1905-?) testvérek 1926-ban borkereskedelmi vállalkozásba fogtak VASS TESTVÉREK néven. Ekkor már mintegy 2000 kataszteri hold homokon termeltek szőlőt. A horgosoi vasútállomás mellett építtetett két borpincéjükben mintegy 70 vagon bort tároltak. A falak Európa-szerte ritkaság számba menően készültek, úgy hogy állandó 13 Co hőmérsékletet tartottak. A második borpincéjüket 2001-ben sajnos elbontották. Présházukban naponta 20 vagon szőlőt sajtolhattak ki. A bort hordókban és palackokban forgalmazták. 1931-32-ben sokat szállítottak Bécsbe is, és az 1934-es zágrábbi nemzetközi szőlő és borkiállításon a Vass testvérek KADARKA bora arnyérmet nyert.31

A szőlőtermesztés és borszűrés mellett a pálinkafőzés is felvirágzott. Tolnay János (1892-1944) nagyszalontai születésű, szabadkai sör- és szesznagykereskedő, rum és likőrgyáros a Horgosi-Királyhalom homokján levő tanyás szőlőbirtokán gazdálkodott, és palackozóüzemet létesített. (A Tolnay család 1632-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől várady előnevű nemesi címet kapott.) A Királyhalmon ma is meglévő Tolnay tanyát leszármazottjai ma is lakják, és művelik a birtokot.32

Horgosi-Királyhalomnak 1902-ben 552 magyar katolikus hívő lakosa volt, 1912-ben már 1231-re növekedett a lakosság száma, s már saját postahivatala is volt.33 A településen pompás tanya-villák épültek: a Rózsa-, másnéven az Ormódy villa, a Szobonya villa, a Kladek Lukács villa,... Többek között itt volt nyaralója Lifka Sándor (1880-1952) brassói születésű szabadkai filmszínház-tulajdonosak is. (Az épület “modern stílus”-ban” átalakítva ma is áll.) Minthogy a település kellemes kirándulóhelynek bizonyult, a személyvonatnak - amely a vasúti megállón naponta hétszer állt meg - naponként 120-150 le- és felszálló utasa volt. Szeged és Szabadka irányából egyaránt érkeztek a turisták, hogy a táj hullámzó szőlőtengerében gyönyörködjenek. A nyári hőségben, a pincékben borkóstolgatással hűthették le magukat. 34

A szőlő és bor immár ezerszáz éve kenyeret adott a horgosi-homokon élő embereknek, azonban az utóbbi időben az egykori nagyhírű Horgos és Horgosi-Királyhalom szőlő- és bortermelése igen visszaesett. A szőlőt többnyire gyümölcsfák váltották fel. Jelenleg ezen homokország meglévő lelkes szőlészei és borászai, az ősi hagyományok felújításával próbáloznak. Horgoson pár évben Orbán-napi borversenyeket rendeztek, és tervezték a VINUM BONUM PANNONIUM borlovagrend megalapítását. Legsikeresebb rendezvénynek a december 27-i Szent János napi borszentelő és borkóstoló bizonyult. Mindezzel Európa kapujaként ismét nyitni szeretnének a Nyugat felé. Az újabb korok viharos viszontagságai közepette a horgosi borvidéknek máig sikerült megőriznie az ősi magyar szellemiséget.

 

 

 

 

JEGYZET

1.      lásd. Nagygyörgy (48-53. oldal)

2.      lásd. Halász (5-6. oldal), Ivan (135 oldal), Reggeli Újság...(1235 oldal)

3.      lásd. Halász (13. oldal)

4.      lásd. Halász (17. oldal), Engel

5.      I. Géza király garamszentbenedeki apátság 1075-beli adománylevelének II. Endre király 1217-beli másolata. Az átíratnál hiteles tanúként jelen volt I. Géza király unokaöccse László herceg, a későbbi Szent László király. (Esztergomi káptalan magánlevéltára, jelzet: 9., fasc 3., No 3. / M.O.L. Dl. 235997)

6.      lásd. Bálint I. (569. oldal)

7.      lásd.: Halász (18. oldal), Engel, Reizner, Zsilinszky.

8.      lásd.: Szekeres

9.      lásd. Halász (18. oldal), Engel

10.  lásd. Thewrek Imre, Szabadka várának 1502-beli birtoklevele (M.O.L., Dl. 88871)

11.  lásd. Halász, Engel

12.  lásd. Halász Reizner, Zsilinszky, Gyetvai

13.  lásd. Reizner, Zsilinszky, Gyetvai

14.  lásd. Korabeli kataszteri térképek (Csongrád Megyei Fióklevéltárak, Szentes, Hódmezővásárhely)

15.  lásd. Mária Terézia 1771-ben kiadott birtokjogi oklevele Kárász Miklósnak (M.O.L.: Kárász levéltár, P 348 / AA No 5)

16.  lásd. Az újratelepített Horgos első telepeseinek 1772-beli névsora (lásd: Vajdasági Levéltár, Újvidék, Bács-Bodrog Vármegye fondja, jelzet: 1/1772), továbbá lásd: Engel

17.  lásd. Gyetvai

18.  lásd. Engel

19.  lásd: Bálint

20.  lásd: Dr. Lázár (263-280. oldal)

21.   lásd. Bálint, Dr.Lázár

22.  lásd. Katonai felmérések (Hadtörténeti Levéltár térképtára, Budapest)

23.  lásd. Az új szőlőtelepítőkröl (SZABADSÁG, 79. szám, Szabadka, 189l. Jul 2), /, Horgos gazdasági élete (MUNKA, Szabadka, 1935), 494-495.oldal, továbbá Bálint, Heinrich, Rombay

24.  lásd. Korabeli borászati lapok

25.  lásd. Bálint

26.  lásd. Borovszky, Szobonya

27.  lásd. Habermann

28.  lásd. Bálint

29.  lásd. Királyhalmi hegyközség rendtartása, 1904. julius 28. (Csongrád Megye Fióklevéltára, Szentes, jelzet.: Csongrád Vármegye Egyesületei), továbbá Szobonya, Habermann

30.  lásd. Bálint

31.  lásd. MUNKA, Szabadka, 1935., Vass

32.  lásd. Tolnay

33.  lásd. Rombay

34.  lásd. SZABADSÁG, 1891.

 

 

 

Bibliográfia:

 

Bálint Sándor: A szögedi nemzet, I-III. (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyvei. Szeged, 1976, 1977, 1980)

Dr. Borovszky Samu: Bács-Bodrog Vármegye. I-II. (Budapest, 1909)

Csuka Zoltán, szerk.: A visszatért Délvidék (Budapest, 1941)

Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig (Magyarok Európában. I. Budapest, 1990)

Gyetvai Péter: A Tisza koronakerület településtörténete. I-II. (Kalocsa, 1992)

Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. (Szeged, 1992)

Halász Zoltán: Könyv a magyar borról. (Békéscsaba, 1981)

Sokolić Ivan (szerkesztő): Zlatna knjiga o vinu /Arany könyv a borról/ (Rijéka, 1976)

Juhász A. – Szécsy Gy.: Átokházától Ásotthalomig (Ásotthalom, 1970)

Kiss-Szigethy-Tonelli, szerk.: Szeged. (Budapest, 1927)

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjára. (Szeged, 1909)

Nagygyörgy Zoltán: Horgosi-Királyhalom. (BÁCSORSZÁG, Szabadka, 2001/I-IV.)

Prica Radomir - Racković Ratko: Srem / Szerém (Srem, 1975)

Reizner János: A régi Szeged. I-II. (Szeged, 1884, 1887)

Reizner János: Szeged története. I-IV. (Szeged, 1899-1900)

Rombay Dezső: Homoki szőlőtelepítés. (SZABADSÁG, Szabadka, 1893)

Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. (Magyarok európában, II., Budapest, 1990)

Szekeres László: A Kis-Horgosi templomrom ásatásáról. (Kanizsa, 1993)

Szobonya Bertalan VENDÉGKÖNYVE 1895-1985. (Bácsszőlősi leszármazottak tulajdonában)

Szűcs Márton: Rózsaháza, Királyhalom, Bácsszőlős 100 esztendeje. (Bácsszőlős, 1990)

Dr. Zsilinszky Mihály: Csongrád vármegye története. I-III. (Budapest, 1897, 1898, 1900)

A Reggeli Újság mindentudó lexikona és idegenszavak szótára. I-II. (Újvidék,1939)

Rubicon. (Budapest, 2003/1-2)

Munka, 1935, Szabadság, 1891, 1893 (szabadkai újságok)

Horgos régi kateszteri térképei (Csongrád Megyei Fióklevéltár, Hódmezővásárhely)

Adatközlök: Heinrich, Kárász, Szobonya, Tolnay és a Vass leszármazottak.

 

 

 







www.vassbor.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!